2006-03-19

Olasz Tamás

1977 tájéka lehetett, mikor 12 évesen megkaptam életem első fényképezőgépét, egy Smena-t.

Ekkor fedeztem fel először a fotó adta lehetőségeket, s ma is nagy becsben tartom azokat a fotókat, melyeket kirándulások alkalmával az akkori barátaimról készítettem.
Hogy ki tanított meg a blende, záridő stb. alapfogalmak használatára?! Már sajnos nem emlékszem.
Három évvel később jött az elhatározás, hogy elkezdek komolyan foglalkozni a mohákkal, azon belül is Mongólia mohaflórájának kutatásával. Ekkor még csak 15 éves voltam, de a cél érdekében a gimnázium mellett bejártam mongolul tanulni az ELTE Mongol szakára. Emellett, hogy az anyagiakat is megteremtsem a következõ évre tervezett mongóliai utazásomhoz, a nyári szünetben egy maszek kőműves mellett dolgoztam. Fizetésem egy részéből azonnal vettem egy Praktica fényképezőgépet. 1982-ben végül egyedül utaztam el Mongóliába mohákat gyűjteni. A gyűjtés dokumentációjaként készítettem a vegetáció fotókat. Sajnos ezen az úton tönkrement a Praktica gépem, melyet a következõ évi mongóliai gyűjtő expedícióra lecseréltem egy Chinon CM 4s-re. Ez a fényképezõgép a mai napig megvan, idén kapta meg ajándékba nyolc éves Domonkos fiam.

1984-ben kezdtem tanulmányaimat a Kertészeti Egyetemen, ahol továbbra is a mohakutatással foglalkoztam, és bár sokat fotóztam, egyenlőre csak a praktikus oldalát használtam ki a fotózás adta lehetőségeknek.
1986-ban ismét egy mongol gyűjtőút következett.
1989-ben diplomáztam le, s ahogy lenni szokott, én is kerestem az utam. A családalapítás, egzisztenciaépítés évei következtek.
1993-ban alapítottam jelenleg is működő cégemet.
Valami azonban nagyon hiányzott. A művészet mindig is foglalkoztatott. Gimnazista korom óta írok verseket. A fordulópont 1996-ban jött el, amikor beiratkozom az ASA fotótanfolyamára. Ettől kezdve változott meg minden. Végre rátaláltam az útra, a képi kifejezésformára.
1997-ben tizenketten megalakítottuk a Fénytörők alkotócsoportot. Általában évente rendezünk egy kiállítást. Havi rendszerességű gyűléseinken igyekszünk építő jellegű kritikával segíteni egymást.

Bár nem a fotózásból élek, a céges teendők mellett minden időmet és gondolatomat a fotográfia tölti ki. Munkáimat eddig főleg magamnak, illetve szűk kritikus környezetemnek készítettem.

2005-től tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének.



- Born in 1965, in Budapest
- Finished Eötvös József Secondary Grammar School
- Took photos in botanic expeditions to Mongolia in 1982, 1983 and 1986
- Graduated from the University of Horticulture, Budapest
- Took up independent enterprise as of 1989
- Finished ASA course on photography - Has been member of the photo group called Fénytörôk (Lightbreakers)
- 2005 Photographers' Association of Hungary

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése