Mándi Emese

(biophoto: Altnőder Emese)

fényképek… ismerem. nem is kéz rajzolja, mintha festene, rézkarcolna, mintázna, firkálna. nincsenek saját vonásai, a technika hagy sötét foltot processzoron, filmen, papíron. milyen ellentmondásos. a kéz csak a gombot nyomja, a képhez nem ér ember, mégis. mégis sajáttá válik, mégis ráismerek. mégis látom, ő az. a képeket nézem, és őt látom. a tisztánlátást, az érzelmet, a költészetet, a nap forróságát, az árnyék hűsét az ő bőrén, a forgószél lendületét, amit ő támaszt fel és ami őt sodorja köztünk táncolva, az érzékenységét, az érzékiségét, az üdeségét, a kamaszságát, a nőiségét, néha még a leheletét is érzem, a nevetését is hallom. pedig a képek némák. és nem érezhetem a bőrömön. állítólag. de ez nem igaz. azt mondják, a fénykép a valóság. 

de nem az, így nem lehet. vagy mégis. de nem objektív. saját valóság, amit közvetítenek. így lesz a miénk. mert szórja két kézzel, közénk, és ha tudjuk, befogadjuk. aztán egyszer a sok fényképből, szilánkból összeáll egy kép. róla. egy képen sincs rajta, mégis őt látom. megismertem, ismerem. körbeértem. most jó, megnyugodtam, örülök.

-elmoro- 

images... I know them. it's not a hand that is drawing them as it would paint, etch, mould, scribble. it doesn't have own characteristics. it's only the technique that leaves black spots on the processor, film, or paper. what a conflict. the hand just pushes the button, but the image is not touched by a human, and yet. yet, it's becoming her own, yet, I can recognise it, yet, I can see that it's hers. I'm viewing the pictures and see HER.
the discernment, the emotions, the poetry, the heat of the sun, the cool of the shadow on her skin, the whirl of the windstorm provoked by her, which drifts her dancing among us; her sensitivity, her sensuality, her peachiness, her naughtiness, her femininity; I feel her breath, hear her laugh. even if the images are silent. and I can't feel them on my skin. allegedly. but this is not true. people say, photos ARE the reality. but they aren't, they can't be. anyway, they might be. but they're not the objective reality. they're an own individual reality conveyed by someone. this is how they can become ours. because she spreads them to us with both hands, and if we are able to, we can comprehend them. then, from many photos, chips, the image is assembled. of her. she is not visible in either pictures, and yet, I can see her. I've become familiar with her, I could learn her. by now, I could get around. I feel good, I'm relaxed, I'm contented.

-elmoro-

Translated by: Judit Nyíri

tovább / more