Dóka Béla

kurva egy világ ez, béla, ahol vagy. vagy amit mutatsz. vagy ahová bedobsz engem. tombol a vak test kultúra. a kulturálódó testek körül és közt meg rohad, elenyészik minden, elhasznált, értéktelennek látszik, még a szagát is érzem, áporodott, fanyar, a kultúra termelődésének szaga. itt mindenki a test kultúrájára figyel, mintha az lenne a boldogság záloga, ami kint van, üssön, bármi áron, a gyerektestű-öregfejű nő veszettül kapaszkodik, hogy meglássa a tükörkép illúziójában azt a testet, ami párja a csokibabák pazar pompájának. szóval mind másnak akar látszani, a hülye bajnoknak, az aszottkicsi szépnek, a kamaszfiúlány – akit kint, a színes reklámok tökéletesen szép nemkultúrvilágában irtanának, mint a lábgombát és itt végre szeretheti magát - nőnek, a felfújt hólyag kurvaerősnek, a csajok a sorban bombázónak.közben mindben ott a kuporgó lélek, emberek, torzulnak folyton, mert nem tudnak ellenállni a külvilág zavaros és érthetetlen hazugságterrorjának, kell valami kapaszkodó, kell valami, ami fontos, ami felértékel engem, amitől láthatom a méltóságot a szememben, amiért szerethetem magam. ha nincs más, legyen a test. te béla, tudod te, hogy mi is így vagyunk ezzel, te, meg én? csak mi asztráltestet használunk, a képeinket. azokba rejtjük magunkat, azokba kapaszkodunk. aztán kilépek a szalonból és valami szép van a kezemben. az ernyőn viszem magammal a kamaszfiúlány szépséges arcát. mondjuk.

- elmoro -

it's a screwed up world where you are, béla. or where you throw me into. the blind cult of body is unleashed. around and among all these cultivated bodies all is rotting, there is decay everywhere, everything looks used up, worthless, I can even smell it, it's damp and sour: the odour of procreating culture. everyone focuses on the culture of the body here, as if the appearance were the token of happiness, it should be a blast at any price, the woman with a child's body and a hag's head desperately strives to see the body that might match the shimmering splendor of the chocolate dolls in the illusion of her reflection. each of them wants to look like someone else: the geek like a champ, the shriveled beautiful, the adolescent androgyn (who would be exterminated like fungus in the non-cultivated, perfectly beautiful outside world of colourful advertisements, but who can at last love herself over here) like a woman, the nitwit bloke fucking strong, the gals in the row like hot babes. in the meantime, they all contain a crouching little soul, they are human, constantly contorted because they can't resist the confusing and unintelligible terror of lies from the outer world, they need something to hold onto, something is needed that is important, that gives me value, that makes me see the dignity in my own eyes, that makes me able to love myself. if there is nothing else, let it be the body. hey béla, do you know that we are just the same, you and I? only that we are using our astral bodies, our pictures. we hide ourselves within and hold onto them. then I step out of the drawing room and I have something nice-looking in my hands. I am carrying the beautiful face of the adolescent androgyn on the umbrella. for instance.

- elmoro -

Translated by András Jókúti

tovább / more